1945-ben a szovjet megszállás alá kerülő Magyarországon is megindult a kommunista diktatúra kiépítése. Az erőszakos rendszerváltoztatás egyszerre indult meg politikai, gazdasági és társadalmi téren. A küzdelem kiemelt terepe volt a magyar vidék, amellyel szemben a Magyar Kommunista Párt már 1945-ben megkezdte a hadjáratát. Földosztás, kényszerkollektivizálás, beszolgáltatás, Pócspetri – egytől egyig a kommunisták vidék elleni hadjáratának a kulcsfogalmai. A témáról Ö. Kovács József történész, egyetemi tanárt, a Vidéktörténeti Kutatócsoport alapító tagját kérdezte Balogh Gábor, a Terror Háza Múzeum vezető történésze. 

1945-ben valóban földreform zajlott Magyarországon, vagy a megtévesztő politikai akció mögött, már a kényszerkollektivizálás előkészítése és a vidék megszállása zajlott? – ezzel kérdéssel indult a beszélgetés, amelyre a meghívott szakember egyértelműen az utóbbi mellett érvelve válaszolt. Elhangzott: a földosztás előfeltétele volt a föld elvétele tulajdonosától. Ezzel többek között a történelmi egyházakat és a nagybirtokos arisztokráciát sújtották. Az intézkedésnek egyértelműen politikai céljai voltak, amennyiben megroppantották a két említett réteg anyagi bázisát. A földosztást a kommunisták a szovjetek döntése értelmében és az ő segítségükkel hajtották végre. A segítség olykor nem nélkülözte az erőszakkal való fenyegetőzést, vagy a konkrét fizikai erőszakot sem. 

1948-ban a Pócspetri-ügy hívta fel a magyar társadalom figyelmét a leplezetlen kommunista diktatúra időszakára. Az észak-magyarországi kis településen történtek a vidék megszállásának jelképévé váltak, amennyiben egyszerre célozták a parasztság és az egyházak megtörését – hangzott el a beszélgetésen. Ugyanebben az évben a kommunista diktátor, Rákosi kecskeméti beszédében hirdette meg a kényszerkollektivizálás politikáját, természetesen a „szövetkezetesítés” nyelvi leleményével leplezve az erőszakos folyamatot. Az események egyik kulcsfigurája Kádár János volt, akinek a személye keretbe foglalja a kényszerkollektivizálás történetét. Hiszen a folyamat 1948-ban Kádár belügyminisztersége alatt indult meg és az 1960-as évek elején ért a végére, amikor már ő volt Magyarország kommunista diktátora. 

A műsorban bemutattak műtárgyat is, a Terror Háza Múzeum állandó kiállításának anyagából. Ezúttal egy, az Ellenállás termében elhelyezett röplapot szemléltettek, amelyet az 1950-es évek elején, a békéssámsoni Magyar Ellenállási Mozgalom tagjai készítettek. Szövege szerint: „Sír a magyar róna, ruszki csizma nyomja!” A röplap kapcsán Ö. Kovács József kiemelte, hogy az első komoly ellenállás a kommunista diktatúrával szemben vidéken jött létre. A megmozdulások célja a kommunista diktatúra és a kényszerkollektivizálás ellen való tiltakozás volt. 

A beszélgetés végén kitekintésként a magyar vidék kényszerkollektivizálás utáni helyzetét vázolta fel az előadó. 

„Folytatni fogom, folytathatatlan életemet” – fogalmazott Kertész Imre Sorstalanság című regényében az újrakezdés kapcsán. De valójában milyen lehetőségei voltak az újrakezdésre a haláltáborokból, az erőltetett menetek biztos pusztulás felé vivő útjáról, a munkaszolgálatból vagy éppen a gettóból szabaduló magyar zsidóknak 1945-ben? Ezekről kérdezte Baczoni Dorottya történészt, a XX. Század Intézet igazgatóját Balogh Gábor a Terror Háza Múzeum vezető történésze. 

1945-öt követően a köztéri szobrok ledöntése és az új, marxista ihletettségű emlékművek felállítása jelezte a kommunista hatalomátvétel bekövetkezését a közterületeken. Korrajz – A diktatúrák hétköznapjai című műsorunkban ezúttal a kommunista diktatúra alatt állított köztéri alkotások kerültek górcső alá. Farkas Sebestyén, a múzeum történésze Szerencsés Károly történésszel, az ELTE egyetemi docensével beszélgetett.