Az élőlények állítólag “földön-vízben-levegőben” élnek. Ez nemcsak hogy elcsépelt közhely, de ráadásul roppant félrevezető is egyben. Hiszen a legtöbb élőlény nem e három közegben, hanem más élőlények testében, esetleg éppen az emberek testében él.

Egy részük mutualista partnerként él bennünk, támogatva hosszú és egészséges életünket, más részük csak enyhén károsít és szinte tünetmentes, megint más részük közvetlenül az életünkre tör. Több régi, híres, nagy tudós fertőzésektől mentes világot ígért nekünk, ámde csalódnunk kellett az ígéreteikben: valójában fertőző mikrobákkal, férgekkel, tetvekkel és vérszívókkal kell e tüneményesen szép bolygón megosztoznunk. Mindez számos kérdést vet fel. Mitől függ, hogy fertőzéseink barátságos partnerként vagy gyilkos kórokozóként viszonyulnak hozzánk? Miért táplálja a lépfene baktérium a félsivatagban zöldellő fűcsomókat? Miért lehetett előnyös egykor a gyermekkori fejtetvesség, és ma már miért nem az? Hogyan veszett oda Bonaparte Napóleon serege, melyet himlő ellen már részben vakcináztak? Ez is evolúció és ökológia, csak ez nagyon ragályos.

A podcast résztvevői:

Rózsa Lajos, az MTA doktora – a HUN-REN Evolúciókutató Intézet tudományos munkatársa, a Járványökológiai Kutatócsoport tagja

Takács Ádám – szerkesztő-riporter

Tízlábú rákok, akik ránk rúgják a valóságot

Az adásban bemutatjuk, hogy a tízlábú rákok (Crustaces, Decapoda) miért is tartoznak a legellentmondásosabb állatcsoportok közé.

Ennek oka, hogy napjainkban legtöbbször két kontextusban találkozunk tízlábú rákfajokkal. Egyrészt azért, mert az összes őshonos faj – nem csak hazánkban, de szerte a nagyvilágban – veszélyeztetett, és emiatt számos természetvédelmi program keretében próbálják a hazai fajok megmaradt állományait megőrizni Ázsiában, Európában, Madagaszkáron, Tasmániában, egészen Dél-Amerikáig. Másrészt azért, mert az utóbbi évtizedekben számos olyan idegenhonos inváziós faj jelent meg hazánkban, melyek napjainkra alapvetően meghatározzák a meghódított élőhelyeken zajló folyamatokat.

Nem hiába nevezzük a tízlábú rákokat ökoszisztéma-mérnök fajcsoportnak. Erre kiváló bizonyíték a vörös mocsárrák, mely járatásó tevékenységével képes a vízügyi, közúti és vasúti hálózatok töltéseit megcsúsztatni, és a földalatti közműhálózatokat megrongálni. Ahol pedig a fauna domináns képviselőjévé válik, onnan idővel szinte minden őshonos növény- és állatfaj eltűnik. Részben ennek következtében egyre némábbak a tavaszok számos városi tó, csatorna és patak mentén.

Az epizódban emellett beszélgetünk a hazánkban található őshonos és idegenhonos tízlábú rákfajokkal kapcsolatos múltbéli és jelenlegi tendenciákról, az őshonos fajokat veszélyeztető betegségről, a rákpestisről, és végezetül az idegenhonos inváziós fajok állományainak felszámolását célzó lehetőségekről.

A podcast beszélgető partnerei:

Dr. Weiperth András, tudományos munkatárs - HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont, Vízi Ökológiai Intézet, Makrofiton Ökológiai Kutatócsoport

Takács Ádám – szerkesztő, riporter

Tündérkutak, apró vízforrások az erdei állatoknak nagy szárazságban is

A podcastban fény derül arra, miért egyedülálló fákhoz kötődő mikroélőhelyek a dendrotelmák, vonzóbb nevükön tündérkutak.

Ezek a kis időszakos víztestek különleges élőlényközösségeket tarthatnak fenn, a rendszeres kiszáradás és gyakran kifejezetten alacsony oldott oxigéntartalom ellenére számos specialista faj (többnyire rovarok) kötődik hozzájuk egyedfejlődésük legalább egy szakaszában, két fokozottan védett mohafaj kizárólag e képződmények peremén fordul elő, ráadásul gerinces állatok - többek között vadmacska - számára jelenthetnek fontos vízforrást - különösen elhúzódó aszályos időszakokban. Noha legtöbbjük elsődleges vízforrása a csapadék, az ÖK kutatói kimérték, hogy a kifejezetten nagy méretű bekorhadt tőüregek közvetlen kapcsolatban vannak a fák nedvkeringésével, így a csapadékhiányos időszakokban is képesek megőrizni vizüket. Ráadásul hiába kis kiterjedésűek, pici a bors de erős-alapon hatással vannak a lokális állományklímára is: közvetlen környezetükben képesek a nyár közepén a nap legmelegebb és legszárazabb időszakában a zárterdei viszonyokhoz képest további 15%-kal növelni a levegő páratartalmát és a további 2,5 °C-kal hűteni a léghőmérsékleteket.

A "manófürdők" tehát igen változatos szerepet töltenek be az erdei ökoszisztémákban, aki kíváncsi a részletekre, iratkozzon fel az ÖKé! csatornájára.

A podcast beszélgető partnerei:

Dr. Kovács Bence, tudományos munkatárs - HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont, Ökológiai és Botanikai Intézet, Erdőökológiai Kutatócsoport

Takács Ádám – szerkesztő, riporter