• Hogyan lett bajnok a Liverpool? | S05E35

  • Apr 30 2025
  • Duración: 1 h y 50 m
  • Podcast

Hogyan lett bajnok a Liverpool? | S05E35

  • Resumen

  • A Liverpool egy, az előző szezonhoz képest szinte változatlan kerettel rajt-cél győzelmet aratott. Minek és kiknek köszönhetően? Ezt fejtjük ki a héten, miközben próbáljuk Apu örömét és ünneplését mederben tartani.

    A mikrofonokat és podcast keverőnket a Relacart és az AV365.hu biztosította.

    A Tourette-ben: Carragher Szoboszlait utálja, Peet Thomas Partey hosszabbításának gondolatát. De még a Wrexham is előkerül!

    Témák:

    📌 Bekövetkezett, ami már hosszú ideje elkerülhetetlennek tűnt: a Liverpool az idei kedvenc pofozógépe, a Tottenham ellen matematikailag is bebiztosította a bajnoki címet, stílszerűen egy kiütéses győzelemmel. Arne Slot tehát rögtön az első Premier League-ben eltöltött szezonjában véghezvitte azt, ami Jürgen Kloppnak is mindössze egyszer, a klubnak pedig 35 év alatt is csupán másodjára sikerült. Ráadásul immár Szoboszlai Dominik személyében magyar győztese is van a világ legerősebb bajnokságának. A Vörösök egyértelműen megérdemelten kaparintották meg az első helyet, de pontosan mik voltak azok a változtatások, amiknek köszönhetően a csapat az előző szezon dobogós helyezése után idén már az élre tudott ugrani, és szinte végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva tudta őrizni a pozícióját? Hogyan nyúlt hozzá Slot a csapathoz, mely játékosok fejlődtek a legtöbbet, és kiknek a kiemelkedő teljesítménye volt elengedhetetlen a sikerhez?

    📌 A bajnoki cím sorsa tehát eldőlt, de az FA-kupában még csak a döntősök kilétére derült fény. A hétvégén nyilván legtöbb figyelem a Liverpoolra szegeződött, de szombaton és vasárnap a Wembley-ben lejátszották a világ legrégebbi kupasorozatának elődöntőit is. Oliver Glasnert és a Crystal Palace-t nemrég mi is méltattuk, az Aston Villa elleni meccsen pedig sikerült megmutatni, hogy mitől is igazán jó ez a csapat ebben a szezonban, miközben Unai Emerynek a Bajnokok Ligája után egy újabb kupasorozattól kellett elbúcsúznia, ráadásul a bajnokságban sem ők állnak a legjobban a BL-ért folytatott harcban. A másik meccsen pedig Guardiolának egy korábbi traumáját sikerült feldolgoznia, hiszen a Nottingham Forest elleni bajnoki vereség után a Manchester Citynek most sikerült visszavágnia Nuno Gomeséknek, így a fináléban kiderülhet, hogy Glasner be tudja-e tartani az ígéretét, mely szerint Guardiola még egyszer már nem tudja meglepni az előző egymás elleni meccsükön látott taktikával. Milyen elképzelések, húzások és megmozdulások befolyásolták leginkább a két meccs alakulását, és mire számíthatunk a továbbjutó csapatok játéka alapján a döntőben?

    📌 Nem is olyan régen még azt sem tartottuk elképzelhetetlennek, hogy a Bournemouth odaér valamelyik Bajnokok Ligája indulást érő helyre. Azóta viszont nagyot fordult a világ: Andoni Iraola csapata a legutóbbi tizenegy bajnokijából mindössze kettőt tudott megnyerni, a hétvégén pedig hiába vezetett nagyon sokáig a Manchester United ellen, végül 10 emberrel ismét csupán egy pontot sikerült megszerezni, ami miatt már az is kérdéses, hogy a még talán Konferencia Liga indulást érő 8. hely összejöhet-e a szezon végére. Mégis mi történt ezzel a csapattal az elmúlt három hónapban? Az ellenfelek végleg kiismerték Iraola intenzív letámadásra épülő játékát? Visszaesett a kulcsjátékosok teljesítménye? Esetleg egyszerűen a szerencse pártolt el tőlük?

    🔗 Felületek, ahol követheted a műsort:
    WEBOLDALUNK: https://premierleak.hu/
    TWITTER: https://twitter.com/premierleak
    FACEBOOK: https://www.facebook.com/premierleakpodcast
    INSTAGRAM: https://www.instagram.com/premier_leak/
    TIKTOK: https://www.tiktok.com/@premier.leak

    🙋‍♂️ És a szereplőket:

    PEET: https://twitter.com/goonerpeet
    MÁRK: https://twitter.com/mark_soos_
    BENCE: https://twitter.com/valyibencez

    #football #premierleague #england #liverpool #champions #arsenal #mancity #facup #bournemouth #szoboszlai #szoboszlaidominik #kerkez #szponzorálttartalom

    Más Menos
adbl_web_global_use_to_activate_webcro805_stickypopup

Lo que los oyentes dicen sobre Hogyan lett bajnok a Liverpool? | S05E35

Calificaciones medias de los clientes

Reseñas - Selecciona las pestañas a continuación para cambiar el origen de las reseñas.